A vajdasági magyarság hét évtizedes kisebbségi helyzetében csak nagyon ritkán volt a sorsát alakító politika cselekvõ részese. Az egész magyar nemzettel együtt õt is kizárták abból a döntésbõl, amely kisebbségi helyzetbe juttatta, s a két világháború közötti idõszakban is csak minimális önszervezõdésre volt lehetõsége puszta megmaradása érdekében. Ha a jugoszláv kormány tárgyalt is a magyar kisebbség vezéreivel, ezt azzal a szándékkal tette, hogy a kormánypárthoz csatolja a kisebbségi szervezetet, s elszigetelje a vajdasági ellenzéki koalíciótól.

A második világháború éveiben a magyar katonai közigazgatás is sok gyanakvással tekintett a vajdasági magyarokra: nem tartotta eléggé megbízhatóknak õket. A háború elõtt a magyarok nagy számban vettek részt a munkásmozgalomban, s ezek közül sokan a kommunistaellenes háború alatti akciók áldozatai lettek.

A háború utolsó hónapjaiban a Vajdaságba bevonuló partizánegységek, helyi segédlettel, a háborús bûnösök mellett az ártatlan magyar lakosság tömegeit is kivégezték, s ahogy az áldozatok számáról nincsenek pontos adatok, úgy arról sem tudunk, hogy a magyarság bármilyen módon is megmozdult volna ezekkel a megtorlásokkal szemben.

A háborút követõ években viszonylag gyorsan épült a vajdasági magyarság szellemi életének intézményrendszere: iskolák, mûvelõdési otthonok, színházak, könyvtárak létesültek, már 1944 decemberében magyar napilap indult, amelyet a hetilapok sora követett. A tevékenységet a kisebbségi vertikális szervezetek fogták össze és irányították, az általános társadalmi viszonyoknál ugyan nem demokratikusabban, de eléggé hatékonyan.

Az ötvenes években a vajdasági magyar szellemi életre a Tájékoztató Iroda nyilatkozatának nemzetközi következményei nyomták rá bélyegüket: ilyen vonatkozásai is vannak annak, hogy 1949. november 29-én magyar nyelven is megkezdte mûsorának sugárzását az Újvidéki Rádió, 1957-ben pedig megalakult a Magyar Tanszék az Újvidéki Egyetem Bölcsészkarán. Ebben az idõszakban teljesen megszûntek az intézményes kapcsolatok az anyaországgal, s az 1950 áprilisában a Hídban fellépõ új nemzedék legkiemelkedõbb tagjainak tevékenységével született meg az önálló vajdasági magyar szellemiség koncepciója, amely késõbb a jugoszláviai magyarok külön nemzetté válásának tézisében csúcsosodott ki.

A 60-as évek második felében kezdõdött demokratizálódás fokozottan éreztette kedvezõ hatását a kisebbségi szellemi élet fejlõdésére. A demokrácia ígéreteit az irodalomban elsõsorban az akkor fellépõ fiatal írónemzedék vette komolyan, amely a Symposion köré tömörült.

A reformfolyamat hatása megmutatkozott a vajdasági magyar szellemi életnek a nyitottságában is. Egy új társadalmi koncepció kialakítása volt a cél, s ez nemzeti hovatartozástól függetlenül mozgósította azokat a szellemi erõket, amelyek szembefordultak az autoritárius rendszerrel. A középpontban a Praxis, a belgrádi bölcsészkar és a korèulai iskola köré tömörült értelmiségiek álltak, akik a szocializmus megreformálásának gondolatával nagyjából azonos mértékben hatottak a nemzeti és a kisebbségi reformhívekre is. Vajdaságban ennek a szellemiségnek az egyik fontos góca az Ifjúsági Tribün volt, itt jelent meg az Új Symposion és a szerb nyelvû Polja is, s párhuzamos fejlõdésük a legjobb példa a Forum, illetve a Matica srpska által megtestesített szellemi monopol-struktúrából való kitörési kísérletre. E szellemiség megnyilvánult a Magyarország felé való nyitottságban is, mert lehetõvé tette, hogy az ottani reformer ellenzékiek Vajdaságban publikálási lehetõséghez jussanak.

A demokratizálódási folyamatok során Jugoszláviában felszínre jutottak az autentikus érdekek, ezzel együtt erõsödtek a részérdekek. Ezeknek kellett volna újabb, demokratikus módon integrálódniuk: a 70-es évek elején fellépõ autoritárius tendenciák azonban ezt megakadályozták: így a decentralizációt nem követte egyúttal a demokratizálódás alapformája, a deetatizáció is. Így alakult ki a "hidegpróba" éveiben a policentrikus etatizmusok viszonyrendszere. Ezek között nagyok voltak az érdekellentétek, abban azonban azonos volt az érdekük, hogy a demokratizálódási folyamatoknak útját állják.

A vajdasági magyar szellemi élet terén e látszatfejlõdés egy szerteágazó, de rendkívül szigorúan központosított, ellenõrzött és igen csekély hatásfokú intézményrendszer kialakulásában mutatkozott meg. A szellemi életben ekkor ért be az elsõ Symposion-nemzedék, amely rendkívül erõs potenciált képezett. A politika úgy látta célszerûnek, hogy megossza: a nemzedék egyes tagjait nagyon gyorsan beintegrálta, a másik részét pedig teljesen kitaszította, az egzisztencia határára sodorta, s így megosztott egy erõs szellemiséget. A 60-as években a szocrealista kényszerrel való szembefodulásból kialakult új mûvészeti tendenciákat a visszájukra fordítva arra használták fel, hogy az esztétizmus szent igéje nevében megakadályozzák a demokratizálódást számon kérõ angazsált mûvészi megnyilvánulásokat. A politika e cselvetésének sok új formanyelven megnyilatkozó alkotó nem volt tudatában, így e megjegyzés nem ellenük irányul: nem az a baj, hogy õk élhettek szabadságukkal, hanem az, hogy csak õk élhettek vele. Eközben a nemzeti szempontból semlegesként deklarált intézkedések sora példátlan mértékben felgyorsította az asszimilációt: a legsúlyosabb következményekkel a szakirányú oktatást bevezetõ középiskolai reform járt.

A majd tíz évig tartott nyomasztó korszak végét a 80-as évek elején elõször a Lengyelországban jelentkezõ kelet-európai reformtörekvésekre való reagálások jelentették. Ilyen keretekben került sor a Symposion lengyel-számának megjelenésére, majd ugyane tendenciák hazai számonkérésére is. A tetõzést az jelentette, amikor az egyik Symposion-cikkben két vajdasági csúcspolitikust név szerint is felelõssé tettek a színházi életben uralkodó retrográd állapotokért. A pártállam intézményei elõtt már jóval elõbb világossá vált a Symposion-mozgalom jellege és velük szembeni ellenzékisége, most azonban egyszerre megmozdult az egész mechanizmus: leváltották a fõszerkesztõt, menesztették az egész szerkesztõséget, tartományi törvényt módosítottak az általuk kívánatos új fõszerkesztõ kinevezése érdekében. A menesztett szerkesztõség tagjai egzisztenciális zaklatásoknak voltak kitéve, a lap pedig a legmodernebb mûvészeti irányok prezentálásával szorította ki a folyóiratból az aktuális társadalmi problémákra való reagálás lehetõségét.

Egy teljes magyar értelmiségi nemzedék pályán kívülre szorítását akkor a magyarországi kormányzat sem sérelmezte kisebbségi jogsértésként. A hatalomtartók azonos helyzetben voltak mindkét helyen, s a Mozgó Világ meg az Új Symposion "kasztrálása" azonos forgatókönyv szerint történt. Az Új Symposion elleni akcióra csak a nyugati magyarság reagált úgy, mint a vajdasági magyarság érdekei elleni sérelemre. E hírek azonban nem juthattak vissza Vajdaságba, mert az itteni magyar oligarchia azzal is õrizte monopolhelyzetét, hogy minden külföldi értelmiségi kapcsolatot "beárult" mint irredentizmust, s minden kívülrõl jövõ észrevételhez is így viszonyult, amire a legkirívóbb példa az Illyés-interjúra való reagálás volt. Így tehát a közvélemény tudta nélkül sikerült szétvernie annak a mozgalomnak a legifjabb nemzedékét, amely már a 60-as évek közepétõl a Kelet-Európában most zajló rendszerváltás szellemiségét hordozta magában. Azt is meg kell mondani, hogy e konfrontálódásban a sikeres megosztás folytán mindkét oldalon jelentõs szerepet játszottak az elsõ Symposion-nemzedék tagjai is, egyrészt a fiatal Symposion-nemzedék szellemi ösztönzõiként, másrészt viszont a megcsontosodott viszonyrendszer védelmezõiként. Ez alatt a körülbelül ötéves idõszak alatt a fiatal Symposion-nemzedék egy része emigrálásra kényszerült (Radics Viktória, Mák Ferenc, Sziveri János), vagy állandó gyanakvás kísérte õket.

A 80-as években a politikai élet Vajdaságban nagymértékben militarizálódott a Vajdaság-Szerbia konfliktus következtében. Szerbia mindig is sérelmesnek érezte a két tartomány önállóságát, s most, az átalakulás során (a 68-as eseményekhez hasonlóan) a rendszerváltást a szerb nemzeti érdekek érvényesítésére is igyekezett felhasználni. A 80-as évek elsõ felében Szerbia vezetõsége a valamivel liberálisabb légkörrel igyekezett Belgrádhoz kötni a vajdasági ellenzéki értelmiséget, köztük a magyarok egy részét is. A vajdasági vezetõség erre a szellemi élet még kifejezettebb lemerevítésével reagált, így a jugoszláviai szellemi központok közül az újvidéki dogmatizmusával esetleg csak a szarajevói vetekedhetett. A JKSZ meghirdette a harcot a "jobboldal elõretörése ellen", ezzel párhuzamosan Vajdaságban többszáz nevet tartalmazó listák készültek elsõsorban a magyar és a horvát "nacionalista értelmiségiekrõl". Ezek közül jónéhány ellen politikai kirakatpereket rendeztek, még többjük a rendõrség állandó megfigyelésének és zaklatásának volt kitéve.

A 80-as évek második felében a belgrádi liberális ellenzék szellemiségére mind nagyobb mértékben nyomta rá bélyegét a nemzeti színezet. Az 1987-ben hatalomra került új szerbiai vezetõség, a kosovói szerbek veszélyeztetettségére és a szerb nemzetnek a jugoszláv föderációban elfoglalt helyzetével kapcsolatos vélt vagy valós sérelmeire apellálva, igyekezett megnyerni a tömegek támogatását Szerbiában. Második lépésként a föderáción belüli erõviszonyok megváltoztatása érdekében a vele szembehelyezkedõ vajdasági vezetõség megbuktatását készítette elõ, ami nem volt nehéz feladat, mert ennek a vezetõségnek nem volt tömegbázisa. Miután azonban a nemzeti homogenizálódás során a más köztársaságbeli szerb lakosság is megmozdult, az ország végleg megindult a konföderalizálódás útján.

A vajdasági magyarság az 1988-as vajdasági szerb tömeggyûléseken megnyilvánuló túlfûtött nemzetieskedésre is rendkívül mérsékelten reagált, nyílt etnikai konfliktusokra ekkor sem került sor. Az önvédelmi reflex elsõ megnyilvánulása az volt, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége megalakításának tervét elõkészítõ értelmiségiek petíciót kezdeményeztek a kisebbségek számára kedvezõtlen új köztársasági oktatási törvények tervezetének módosítása érdekében. A petíciót minden szervezés nélkül, a kezdeményezés spontán továbbvitele útján egyetlen hét alatt több mint 17 ezren írták alá. A pártszervek és a szerb lapok rendkívül élesen reagáltak az akcióra, egyes környezetekben állásuk elvesztésével fenyegették a petíció aláíróit, miután azonban a hatósági szervek nem alkalmaztak repressziót, Ágoston András 1989. december 18-án a tizenegy tagú kezdeményezõbizottság nevében benyújtotta a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének megalakítására vonatkozó kezdeményezést. Ez volt sorrendben a második pluralista politikai kezdeményezés Szerbiában.

Az 1989 végén megfogalmazott programcélok (a személyi elven alapuló kisebbségi önkormányzat koncepcióját kivéve) már tartalmazták mindazokat az elemeket, amelyekre a szervezet fejlõdése során épült (többpártrendszer, piacgazdaság, nemzetközi dokumentumokban rögzített kisebbségi jogok). A programcélok azon kitétele miatt, amely elismeri a szerb nemzet jogát, hogy megvédje államának területi egységét, egyesek az autonómia elárulásával, míg mások az egyetemes magyarságról és az anyaországhoz való új viszonyulásról szóló kitétel miatt irredentizmussal vádolták a kezdeményezõket. A magyar sajtó teljes hallgatása és a szerb sajtó heves támadásai közepette tette meg fejlõdésének elsõ lépéseit a szervezet, csak a Borba címû belgrádi föderális napilap tanúsított toleráns magatartást vele szemben, már ebben az idõszakban is többször megszólaltatva a kezdeményezõ bizottság tagjait.

Miután 1990. január 2-án a kezdeményezõbizottság határozatot hozott a támogató aláírások gyûjtésének megkezdésérõl, elõször a mûszaki értelmiség csatlakozott a kezdeményezéshez. Megjelentek a kezdeményezést támogató elsõ olvasói levelek a Magyar Szó Közös íróasztalunk címû rovatában, interjú hangzott el a Kossuth Rádióban és a BBC magyar adásában, majd január 15-én az Újvidéki Televízió Napjaink címû adását teljes egészében e kezdeményezésnek szentelte. Ez volt az az impulzus, amely után az elsõ aláírásgyûjtõ aktivisták jelentkeztek, s a kezdeményezõbizottság tagjainak intenzív terepjárása közepette megindult a tagság tömegesítése. Január 26-án és 27-én a kezdeményezõbizottság háromtagú küldöttsége Budapesten tárgyalásokat folytatott Tabajdi Csaba nemzetiségi miniszterhelyettessel, amirõl a magyarországi és a vajdasági magyar sajtóban is megjelent közös közleményt adtak ki. Január 31-én a Szocialista Szövetség Tartományi Választmánya napirendre tûzte a VMDK kezdeményezését, de nem foglalt róla állást, azzal a megindoklással, hogy nem teljesen világos a szervezkedés célja.

A kezdeményezés egynemzetiségû jellege miatt a legélesebb támadások a Kommunista Szövetség szervei és tisztségviselõi oldaláról érkeztek, a hatósági szervek azonban nem alkalmaztak megtorlást a kezdeményezõkkel szemben, akik február 15-én levélben kérték a köztársasági és a tartományi kormány elnökétõl, hogy a vajdasági magyarok számára hét gimnáziumban szervezzék meg a teljes magyar nyelvû oktatást, és tegyék lehetõvé az egyetemi tanulmányok Magyarországon való korlátozás nélküli folytatását.

Ezzel egyidõben mind több értelmiségi is nyilvánosan állást foglalt a kezdeményezés mellett, így dr. Ribár Béla akadémikus még december 31-én a Magyar Szóban, Herceg János akadémikus pedig február 25-én az Újvidéki Rádióban indokolta meg, miért csatlakozott a kezdeményezéshez. Március elsõ felében elkészült a VMDK alapszabályának tervezete, kialakult a VMDK szervezeti felépítésének vázlata, a hónap második felében lezajlottak a terepi megbeszélések és március 31-én Doroszlón lezajlott a VMDK alakuló közgyûlése, amelyen elfogadták a szervezet alapszabályát és megválasztották a vezetõségét. Sajnos ez az esemény sem zajlott le incidens nélkül: az alakuló közgyûlést követõ éjjel Zomborban ismeretlen tettesek ledöntötték Kiss Ernõ szobrát, s a VMDK késõbbi akcióinak legtöbbjét is hasonló provokációk kísérték. A hatósági szervek reagálásából azonban egyértelmûen azt lehetett leszögezni, hogy az államvezetés nem törekedett a nyílt etnikai konfrontálódásra.

A VMDK Tanácsa április 19-én megtartott 2. ülésén hozott határozatot a helyi (körzeti) szervezetek és azok keretében a tagozatok megalakításáról. A szervezet akkori hétezer tagjának a tömegesítés mellett a következõ hónapok során ez volt a legfontosabb feladata. A hónap során fogalmazódott meg a vezetõség körében a személyi elven alapuló kisebbségi önkormányzat koncepciója, amihez jelentõsen hozzájárult a kisebbségi kérdéskörrel foglalkozó nemzetközi és magyarországi dokumentumok tanulmányozása is. Ezen az ülésen született meg a határozat a VMDK részletes programjának kidolgozásáról, valamint az a döntés, hogy a VMDK levélben kéri a Vajdasági Tudományos és Mûvészeti Akadémiától meg a Szerb Tudományos és Mûvészeti Akadémiától a háború utolsó hónapjaiban az ártatlan vajdasági magyarokkal szembeni megtorlás tudományos kivizsgálását.

Júniusban a szervezet a szerbiai nyelvhasználati törvény tervezetének és az új szerb alkotmány javaslatának a meghozatalára összpontosította. Nagy visszhangot váltott ki, amikor június 28-án VMDK felszólította tagjait és a vajdasági magyarokat, hogy a július elsejei referendumon arra a megoldásra szavazzanak, hogy az új szerb alkotmány meghozatala elõtt többpárti választásokat kell tartani. A kisebbségek nyelvén kinyomtatott külön szavazólapok összeszámlálása által megállapították, hogy 120 ezer magyar polgár szavazott e felhívással összhangban, ami a VMDK elleni támadások újabb sorát nyitotta meg.

Miután a Vajdasági Képviselõház a tartományi jelentõségû tájékoztatási eszközök alapítói jogát a Tartományi Végrehajtó Tanácsra ruházta át,július 14-én a VMDK Tanácsa álláspontokat fogadott el a magyar nyelvû tájékoztatási eszközökrõl, amelyekben kifejtette, hogy kisebbségi önkormányzati elképzelése alapján ezeknek az állami dotációval megjelenõ tájékoztatási eszközöknek az önkormányzat keretébe kell tartozniuk, és javasolta, hogy az önkormányzat létrejöttéig az alapítói jogokat ruházzák át a VMDK-ra mint a vajdasági magyarság egyetlen legitim képviselõjére. Miután a tartományi kormány felmentette tisztségébõl a Magyar Szó fõszerkesztõjét, a körzeti szervezetekben megtörténtek az elõkészületek a magyarok esetleges tömeggyûlésének megszervezésére. Vajdaság Legfelsõbb Bírósága azonban törvényellenesnek nyilvánította a tartományi kormány határozatát.

A bejegyzési kérelemmel egyidõben Ágoston András levelet intézett Slobodan Miloševiæhez, Szerbia Elnökségének elnökéhez, amelyben memorandum kíséretében kérte, hogy az elnök fogadja a VMDK küldöttségét. Ennek eredményeként Miloševiæ fogadta Ágoston Andrást, és a megbeszélések során kijelentette, hogy a VMDK követelései nem indokolatlanok.

Fontos politikai támogatást jelentett a VMDK számára, hogy Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter júniusi jugoszláviai látogatása során találkozott a VMDK képviselõivel is, hogy Entz Géza, a Magyar Köztársaság miniszterelnöki hivatalának államtitkára szeptemberben Adán megbeszéléseket folytatott a VMDK Elnökségével. Ez alkalommal kijelentette, hogy a VMDK-t olyan politikai szervezetnek tekinti, amely kiegyensúlyozottan képviseli a Jugoszláviában élõ magyarság érdekeit, s az állami szervek mellett egyenrangú hivatalos tárgyalópartnerként viszonyul hozzá.

Szeptember 17-én megjelent a szervezet közlönyének, a Hírmondónak az elsõ száma. Ezzel részben elhárultak a tagság tájékoztatásával kapcsolatos gondok.

December 9-ére Szerbiában is kihirdették a háború utáni elsõ többpárti választásokat. Ezeken a VMDK is részt kíván venni saját jelöltjeivel. Erre egyrészt lehetõséget nyújt a választási törvény, amely kimondja, hogy a választásokon nem csak pártok, hanem más politikai szervezetek is részt vehetnek, másrészt a VMDK ezt szükségesnek is tartja, mert a pártállam lebomlása után nem alakult ki olyan intézményes mechanizmus, amely szavatolná a kisebbségi érdekek sikeres megvalósítását. Szükséges tehát, hogy a VMDK-nak, mint érdekvédelmi szervezetnek ott legyenek a képviselõi a szerb parlamentben, de ez önmagában még nem garantálja a kisebbségi jogok megvalósulását. Ezért a VMDK a választásokat három célra igyekszik felhasználni:

A választási törvény alapján Szerbia Képviselõháza 250 képviselõjének mindegyikét egy-egy választási körzetben választják meg. A 250 választási körzetbõl 56 található Vajdaság területén, ebbõl 8 Szerémségben, 20 Bánátban és 28 Bácskában. A vajdasági választási körzetek közül 9-ben van többségben a magyar lakosság, ezekben van tehát reális esély arra, hogy a VMDK jelöltje kerüljön a parlamentbe. A más demokratikus politikai szervezetekkel folytatott tárgyalások során hangsúlyoztuk: a választások alatti és utáni együttmûködésnek az az elõfeltétele, hogy az említett kilenc választási körzetben nem állítanak magyar ellenjelöltet. Fennáll ugyanis a veszély, hogy a magyarok szavazatai annyira megoszlanak, hogy még a magyar többségû választási körzetekbõl sem sikerül magyar képviselõt a parlamentbe juttatni. Egyes politikai szervezetek mûködése alapján nem kizárt, hogy törekvésük éppen erre irányul.

Hogy ez valóban így van, arról a vajdasági magyaroknak a választások során kell nyilatkozniuk. Ezért állít a VMDK képviselõjelöltet az elsõ választási fordulóban azokban a körzetekben is, ahol a gyõzelemre minimális esélye sincs: lehetõvé kívánja tenni mindenkinek, hogy a VMDK jelöltjére, s ezzel együtt a kisebbségi önkormányzatra szavazzon: e szavazatok összegezésével tudjuk majd meg, milyen mértékû támogatást élvez a kisebbségi önkormányzati koncepció.

Mi ennek az elgondolásnak a lényege? Az, hogy a vajdasági magyaroknak valódi politikai tényezõvé kell válniuk. Az önkormányzati törvény elõirányozná, hogy az állam saját hatáskörének azon részét, amely a kisebbségi közösség belsõ életének viszonyait szabályozza, a kisebbségi önkormányzatra ruházza át, a kisebbségi intézményrendszer fenntartásához szükséges állami támogatással együtt. Az önkormányzat élén az önkormányzati tanács állna, amelyet mindazok a vajdasági szavazópolgárok választanának meg, akik az önkormányzathoz tartozóknak vallják magukat. Az állam az önkormányzat tulajdonába iktatná a kisebbségi intézményrendszer anyagi alapját (elsõsorban az oktatási, a mûvelõdési és a tájékoztatási intézményeket) és évente átutalná számára a költségvetésnek azt a részét, amely ezen intézmények fenntartásának céljából a kisebbség részaránya alapján õt megilleti. Ezeket az eszközöket a Tanács által meghirdetett pályázat útján osztanák szét a kisebbségi intézmények között.

Ez azonban természetesen nem elzárkózást jelent. Kétségtelen, hogy a legnagyobb jogfosztottságot minden polgár, így a kisebbségek tagjainak számára is az jelenti, ha szegénységben, elmaradottságban, megrázkódtatásokkal terhes társadalomban kénytelenek élni, mert e viszonyok akadályozzák a nemzeti jogok megvalósítását is. A VMDK-nak ezért támogatnia kell minden olyan politikai erõt, amely a gazdasági jólétért és a politikai demokráciáért száll síkra, feltéve, ha ezek az erõk elismerik a kisebbségek politikai szubjektivitását, önkormányzati jogát.

A választások közeledtével egyre fokozódik a pártok érdeklõdése a magyar szavazók, s ezzel együtt a VMDK iránt is. Mind a következetes rendszerváltást követelõ demokratikus erõk, mind a dogmatikus restauráció hívei esélyeik mérlegelésekor a vajdasági magyarok szavazataival kalkulálnak. Elsõsorban Vajdaság teljes területi és politikai autonómiájának, sõt egyesek még konföderális státusának kilátásba helyezésével is igyekeznek õket megnyerni, ugyanakkor vonakodnak nyilatkozni arról, hogy egy ilyen elképzelt helyzetben a magyaroknak mint kollektivitásnak milyen lehetõségeik lennének politikai szubjektivitásuk kifejezésére. Sõt a nem magyar közegben való megnyilatkozásaik során el is ítélik a kisebbségek politikai szubjektivitásának számonkérését, a kisebbségi önkormányzatot az irredentizmus elõszobájának tekintve. Arra viszont számítanak, hogy az autonómia kérdésében a magyarokat állítják a politikai harc pergõtüzébe, tekintet nélkül az ilyen helyzetnek a vajdasági magyarokra nézve tragikus következményére.

Mint a kongresszuson leszögeztük: a választások elsõ fordulóját referendumként is értelmezzük a kisebbségi önkormányzat kérdésérõl. Ha ehhez az elvhez következetesek akarunk maradni, akkor csak azokkal a pártokkal léphetünk együttmûködésre, amelyek elfogadják a kisebbségi önkormányzat koncepcióját. A kongresszusnak kell véleményt mondania a koalícióról, de szerintem az esetleges közös jelölteknek mindenképpen nyilatkozniuk kell, hogy a választási kampány során saját pártjuk programja mellett a VMDK kisebbségi koncepcióját képviselik, ha pedig bekerülnek a parlamentbe, a kisebbségi önkormányzati törvény meghozatalára fognak szavazni.